   
Újból és újból meggyőződöm a tapasztalati tanulás nagyszerűségéről, a játék fontosságáról, a komfortzónából való kimozdulás jelentőségéről! Újból játszani, kalandozni és álmodozni hívok minden barátunkat, tanulókat, kezdőket, haladókat, gyakorló szakembereket és mestereket, mert együtt játszani jó – együtt tanulni pedig felemelő érzés! Kezdődjön hát a Játék – és a Kaland!
   
A Szabadidő-szervezők Egyesületének (www.szabadidoszervezo.net) kezdeményezője, alapítója és elnöke vagyok. Tevékenykedtem a magyarországi Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesületében és alapítója, valamint több mint 4 évig vezetője voltam annak szerbiai csoportjának. Húsz éve szervezőként 2000-től pedig táborvezetőként vállalok szerepet a Moravicai Nyári Táborok szervezésében (www.taborok.net). Trénerként 2004 óta dolgozom aktívan, 2006 óta a Kalandok és Álmok csapatában is. A Szerbiában akkreditált 100 játék, Élménypedagógia, valamint a Szabadidő és rendezvényszervezői pedagógus képzés vezetője vagyok (www.katalizator.edu.rs).
Örömmel várom a honlapomon is: http://www.besnyi.szabadidoszervezo.net
   
Korábban ifivezetőnek hívtak, mostanában animátornak vagy önkéntesnek neveznek. Idén volt a 21. nyár, amelyet táborozással töltöttem. Volt szerencsém magaskötélpályán krónikus beteg gyerekekkel is foglalkozni. Civilben informatikusként dolgozok, így lettem a "Kalandok és Álmok" csapat kaland-infomatikusa, később pedig trénere is.
   
Az élménypedagógia és szabadidő-szervezés szimpatizánsa, lelkes követője vagyok. Munkámat a képzéseken szerzett ismeretekkel igyekszem színesebbé, tartalmasabbá, színvonalasabbá tenni. Az új módszerekkel történő tanítás mellett a gyerekek szabadidős tevékenységének hatékony megszervezését tartom fő feladatomnak.
|
   
Tanulmányaim Kolozsváron, a Babes - Bolyai Tudományegyetem Pszichológia Karán végeztem. 1996 - 2008 között gyógypedagógusként dolgoztam a Hallássérültek 2-es számú Intézetében. 2001-től külső munkatárs vagyok a Babes - Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán. 2008-tól iskolapszichológusként dolgozom a Kolozsvári Református Kollégiumban. 2010-től, külső munkatársként veszek részt Kalandok és Álmok tevékenységeiben.
Szakmai megjelenés: http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=56302
   
A Babes - Bolyai Tudományegyetemen végeztem matematika és számítástechnika szakon, Kolozsváron. Jelenleg a Kolozsvári Református Kollégiumban, valamint az Apáczai Elméleti Líceumban tanítok, rendezvényeket, szabadidőt szervezek. A Kalandok és Álmok szakmai műhelyben az idei évtől, mint külső munkatárs veszek részt.
   
2005 óta foglalkozok gyerekprogramok vezetésével. Már több mint 5 éve veszek részt a Moravicai Nyári Táborok szervezésében, ahol voltam már csoportvezető, programvezető, tréner és élménypedagógiai foglalkozás vezető is. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Karán tanulok. Rendszeresen foglalkozok gyerekekkel.
   
A szabadkai óvodákban dolgozom igen szerteágazó munkakörrel. Legtöbbet a gyermekek szociális kompetenciafejlesztésében élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül és az óvónők élménypedagógiai továbbképzésében, valamint óvodák számára élménypedagógiai programok és oktató csomagok kidolgozásában tevékenykedem. Trénerként a Szabadkai óvodákban, a Kalandok és Álmok, a Magyarországi Református Felnőt-képző Intézetében és a Romániai KOEN alapítványnál dolgozom. Folyamatosan részt veszek rendezvények szervezésében.
   
Egy fiú édesanyja, óvónő és a második diplomám szerint osztálytanító tanár vagyok. Több mint, tíz éve osztálytanítóként dolgozom. Kipróbáltam magam az oktatás és nevelés több szférájában: külön bánásmódot igénylő gyerekek tanításában (inklúzió) és a tehetséggondozásban is. Fontosnak tartom a továbbképzéseket és örülök, hogy rátaláltam az élménypedagógiára. A tapasztalataimat az idei Játéktáborban is kamatoztattam, mint oktató.
   
Tagja vagyok a Szabadidő-szervezők Egyesületének, de civil tapasztalataim a Nyári Táboroknak is köszönhetem, ahol több szerepkört kipróbálva, jelenleg a szabadidős programokért felelős stábvezetőként végzek önkéntes munkát. A becsei iskolában volt szerencsém angoltanárként, iskolai körülmények között is kipróbálni magam a gyerekek között. Szakmámat tekintve okleveles angol szakos filológus/nyelvész vagyok. Trénerként 2010 óta dolgozom aktívan.
|
|